Post by kriszti on May 17, 2010 1:09:37 GMT 2
Írta: kriszti
Szereplõk: Chloe, Oliver, Clark, Lois
Korhatár: 12 (de az sem kötelezõ)
Megjegyzés: Saját írás! A 9. évad fináléja után két hónappal játszódik a történet, de ez kiderült volna... Elõre bocsi, de nem vagyok a legnagyobb Smallville-szakértõ, lehet, hogy lesznek benne hibák...
Írtam már régebben is fanfic-eket, de ez az elsõ ebben a témában.
Készen állok...Vagy mégsem?
De. Most erõsnek kell lennem.
Mi lesz akkor, mikor meglátom? Persze... a szívem rögtön kalapálni kezd és ki akar majd szakadni a mellkasomból. Végre láthatom megint.
Két hónapja hagyott el. Na de nem önszántából, hiszen megígérte, hogy vigyáz rám.
Elvették tõlem. A saját fülemmel hallottam az ordítását. Soha nem könyörögne azért, hogy segítsenek neki, de hallottam a hangján, hogy ezzel nem fog egyedül megbírkózni. Segíteni akartam neki, de nem ment. Túl messze voltam tõle. Nincs szupererõm, hogy fél pillanat alatt ott legyek mellette. Sajnos nincs. Csak pár másodpercem volt, hogy felfogjam, mi is történik. És akkor megszakadt a kapcsolat.
Két hónapja nem aludtam rendesen. Álmatlanul forgolódtam minden éjjel. Egyedül... A napjaim szürkévé váltak...pedig igazán kellemes színe volt eddig.
Két hónapja nem mozdultam ki innen. Folyamatosan kutattam. Kerestem a világ minden pontján. De semmi. Már kezdtem feladni....a remény gyertyája kezdett elaludni. Egy héttel ezelõtt... aztán a láng ismét ragyogni kezdett. A kutatásoknak meglett az eredménye. Kaptam egy jelet, ami elvezetett hozzá.
Sikerült beférkõznöm a fogvatartói adatbázisába, ahol minden lejegyzész megtaláltam róla.
A megfogantatása pillanatától egészen addig a bizonyos estéig minden lépését nyomon követték. Azután semmi.
De volt ott még egy mondat. Egy olyan mondat, amitõl azt hittem, hogy vége az életemnek: "Emlékek nincsenek!"
Ez egyszerûen lehetetlen. Nem tehették ezt vele. Mégis hogyan történt?
Nem emlékszik semmire sem. Ki kell onnan szabadítani mindenképpen.
Nem emlékszik rám, de segítenem kell neki, hogy emlékezzen. Emlékezzen arra a szóra, amit akkor mondott nekem :"Szeretlek!"
Azt mondta, hogy szeret. Én is mondtam? Annyira megijedtem, mikor elérte a fülemet a hangja. A kiabálása...A saját hangomat sem hallottam tõle. De nem azért, mert hangos volt. Csupán láttam a lelki szemeimmel, hogy a férfi, akit szeretek, veszélyben van.
Miket beszélek? A férfi, akit szeretek... Igen. Az hiszem...vagy inkább tudom, hogy szeretem.
De õ ezt nem tudja. És most már hiába minden. Össze vagyok zavarodva. Fáj mindenem. A fejemben hatalmas a zûrzavar.
Ez most teljesen más. Ez nem egy gimis szerelem. És ami a legfontosabb: nem egy lehetetlen és viszonzatlan szerelem. Legalábbis eddig nem az volt.
Harcolnom kell érte. A végsõkig. És most...nekem kell megvédenem Õt.
Õrtorony készen áll!
[glow=red,2,300]FOLYT. KÖV.[/glow]
Szereplõk: Chloe, Oliver, Clark, Lois
Korhatár: 12 (de az sem kötelezõ)
Megjegyzés: Saját írás! A 9. évad fináléja után két hónappal játszódik a történet, de ez kiderült volna... Elõre bocsi, de nem vagyok a legnagyobb Smallville-szakértõ, lehet, hogy lesznek benne hibák...
Írtam már régebben is fanfic-eket, de ez az elsõ ebben a témában.
AZ EMLÉKEK KULCSA
Készen állok...Vagy mégsem?
De. Most erõsnek kell lennem.
Mi lesz akkor, mikor meglátom? Persze... a szívem rögtön kalapálni kezd és ki akar majd szakadni a mellkasomból. Végre láthatom megint.
Két hónapja hagyott el. Na de nem önszántából, hiszen megígérte, hogy vigyáz rám.
Elvették tõlem. A saját fülemmel hallottam az ordítását. Soha nem könyörögne azért, hogy segítsenek neki, de hallottam a hangján, hogy ezzel nem fog egyedül megbírkózni. Segíteni akartam neki, de nem ment. Túl messze voltam tõle. Nincs szupererõm, hogy fél pillanat alatt ott legyek mellette. Sajnos nincs. Csak pár másodpercem volt, hogy felfogjam, mi is történik. És akkor megszakadt a kapcsolat.
Két hónapja nem aludtam rendesen. Álmatlanul forgolódtam minden éjjel. Egyedül... A napjaim szürkévé váltak...pedig igazán kellemes színe volt eddig.
Két hónapja nem mozdultam ki innen. Folyamatosan kutattam. Kerestem a világ minden pontján. De semmi. Már kezdtem feladni....a remény gyertyája kezdett elaludni. Egy héttel ezelõtt... aztán a láng ismét ragyogni kezdett. A kutatásoknak meglett az eredménye. Kaptam egy jelet, ami elvezetett hozzá.
Sikerült beférkõznöm a fogvatartói adatbázisába, ahol minden lejegyzész megtaláltam róla.
A megfogantatása pillanatától egészen addig a bizonyos estéig minden lépését nyomon követték. Azután semmi.
De volt ott még egy mondat. Egy olyan mondat, amitõl azt hittem, hogy vége az életemnek: "Emlékek nincsenek!"
Ez egyszerûen lehetetlen. Nem tehették ezt vele. Mégis hogyan történt?
Nem emlékszik semmire sem. Ki kell onnan szabadítani mindenképpen.
Nem emlékszik rám, de segítenem kell neki, hogy emlékezzen. Emlékezzen arra a szóra, amit akkor mondott nekem :"Szeretlek!"
Azt mondta, hogy szeret. Én is mondtam? Annyira megijedtem, mikor elérte a fülemet a hangja. A kiabálása...A saját hangomat sem hallottam tõle. De nem azért, mert hangos volt. Csupán láttam a lelki szemeimmel, hogy a férfi, akit szeretek, veszélyben van.
Miket beszélek? A férfi, akit szeretek... Igen. Az hiszem...vagy inkább tudom, hogy szeretem.
De õ ezt nem tudja. És most már hiába minden. Össze vagyok zavarodva. Fáj mindenem. A fejemben hatalmas a zûrzavar.
Ez most teljesen más. Ez nem egy gimis szerelem. És ami a legfontosabb: nem egy lehetetlen és viszonzatlan szerelem. Legalábbis eddig nem az volt.
Harcolnom kell érte. A végsõkig. És most...nekem kell megvédenem Õt.
Õrtorony készen áll!
[glow=red,2,300]FOLYT. KÖV.[/glow]
You are love of my life
